Levéltári napon jártunk

A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára minden évben tematikus nyílt napot szervez az érdeklődő nagyközönség számára. Idén a XXXVI. levéltári napot rendezték, amelynek az „Erdő- és vadgazdálkodás Vas vármegyében a középkortól napjainkig” témát dolgozta fel. Érdeklődő diákjaink a színvonalas előadások mellett többszázéves oklevelek eredeti példányait tekinthették meg. A legrégebbi adománylevél I. Károly (Károly Róbert) király 1327. évi oklevele, amelyben vadászjelenetet ábrázoló címer használatára jogosítja az egyik vasi nemest. Értékes erdészeti feljegyzéseket és másfélszázados teríték adatokat mutattak be nekünk.

A levéltári napon szerzett ismereteket nemcsak a tanulásban hasznosíthatják tanulóink, a rendezvény jó előkészülete volt a 2021. évi budapesti vadászati kiállításnak is.

 

Szerző: 
Török Miklós
Címkék: