2016-2017

Télen is élénk a kollégiumi sportélet

A második félév is lelkes szabadidős sportolással kezdődött a télies körülmények ellenére. Miközben a labdarúgók megkezdték a kemény téli alapozó edzéseket, addig a többi kollégista szabadidejétől függően kapcsolódik be a szervezett programokba. Hajrájához érkezett az „Újév Kupa” kispályás labdarúgó bajnokság, az asztalitenisz verseny felső ágát pedig már vadonatúj asztalon játszhatják.

Ezen versenyek mellett hétfőtől csütörtökig 19-20 óra között a kollégistáké a tornaterem. Ebben az időszakban készül egy lány és két fiú csapatunk a kispályás foci „Fair Play Kupa” tavaszi folytatására. Esténként igény szerint röplabda vagy streetball szerepel még az „étlapon”.

A diákoknak a tanulás mellett télen is van lehetőségük a testmozgásra és a versenyszerű sportolásra.

Kollégiumi karácsony képekben

Az ünnepekről

Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.

(Márai Sándor)

Tanár- Kollégista diák barátságos röplabda mérkőzés

2016.12.08-án ismét megrendezésre került a már hagyományossá váló Tanár-Kollégista diák röplabda mérkőzés, amelyet a kollégisták nyertek meg. A mérkőzés eredménye 3:0 lett, amit még 1 ráadás mérkőzés követett, ahol a Tanárok diadalmaskodtak. Ennek a mérkőzésnek az eredménye 27:25 lett.

Izgatottan várjuk a következő évi mérkőzést!
Köszönjük a megjelent tanároknak és a kollégistáknak a szép játékot!
A többi kollégistának pedig a sportszerű szurkolást!

Ui.: A többi fénykép a kollégium Facebook oldalán megtekinthető.

Oldalak